A küzdőművészetek kialakulásáról
Összeállította: Erdei Csaba
Bevezetés
Azt a tényt, hogy a küzdelem egyidős az emberiséggel, nem kell bizonyítani. Az ismert történelem háborúk és hódítások története, melynek során - gyakorlatilag a Föld egész területén - kialakultak a túlélés eszközei: a küzdőművészetek.
Eleinte nem volt szó többről, mint a túlélésről. Az első "harcművészeti iskolák" a harccal foglalkozó osztályok igényeit elégítették ki, bár ezzel szinte egy időben kialakultak az alsóbb néprétegek „önvédelmi harcformái” is. Véleményem szerint eddig az időszakig azonos volt a fejlődés mindenhol a Földön, de ekkor Délkelet-Ázsiában hirtelen nagy változás állt be a küzdőművészetek fejlődésében.
Időszámításunk után 520 körül (a legelfogadottabb időpontot használom), Indiából Kínába érkezett egy királyi származású buddhista szerzetes, a neve Bodhidharma. A keleti és nyugati harci formák közötti eltérés feltehetően nem köthető egyetlen személyhez, vagy időponthoz, mégis úgy hiszem, érdemes ezzel a mesterrel és munkásságával részletesebben is foglalkoznunk.
Amíg a nyugati kultúrában “minden út Rómába vezet”, keleten a harcművészetek ÚT-ja a Shaolin kolostorba visz. Szinte minden írás, ami a kínai harcművészettel vagy a Chan (Japánban Zen, Koreában Szon) buddhizmus kialakulásával foglalkozik, Bodhidharma Kínába érkezésével kezdődik. Ezután általában a Shaolin kolostorban történő letelepedésével, legendás “falnézésével”, majd az itt folytatott munkájával folytatódik. Néha megemlítik, hogy az általa oktatott rendszer már csak részben azonosítható, majd továbblépnek. Mi ne tegyünk így, hanem próbáljuk közelebbről megismerni azt az embert, aki a kemény v. külső rendszerű kínai harcművészetek és a jellegzetesen kínai Chan buddhizmus megalapítója volt.
India és Kína
A legendák szerint Bodhidharma indiai királyi családból származott, ennek megfelelően ksatrija (harcos kasztbéli) nevelést kapott, melynek része volt az indiai harcművészetek és filozófiák elsajátítása is. Több idősebb fiútestvére miatt a trón elérhetetlen volt számára, de mint királyi sarj, választhatott a harcos és a szerzetes útja között. Ő ez utóbbi mellett döntött, majd - miután tudása elérte a kellő szintet - mestere tanácsára Kínába indult, hogy ott is elterjessze a buddhista “Tanokat”.
A hosszú hajóutat követően Kantonban szállt partra, majd Nankingba utazott, hogy a kegyes uralkodó híráben álló Liang Vu Ti-t meglátogassa. Találkozásuk története érdekes különbségekre mutat rá a Kínában már ismert, Mahajána rendszerű (Nagy kocsi) buddhizmus és az új Chan gondolkodás között:
Vu Ti: “Én elterjesztettem országomban Buddha tanait, támogatásommal kolostorok épültek és lefordíttattam a szent iratokat. Mi lesz hát ezekért a jutalmam?”
Bodhidharma: “Semmi!”
Vu Ti: “Hát szerinted micsoda a Szent Tan alapelve?”
Bodhidharma: “Az csak hatalmas űr, nincs benne semmi Szent!”
Vu Ti: “Ki vagy te, hogy így jelensz meg előttünk?”
Bodhidharma: “Mit tudom én?”
A mester a Chan “sokkoló” módszerét alkalmazva próbálta meg rávezetni a derék uralkodót kérdései értelmetlenségére, de ő nem értette az egészet. Talán nem csodálkozunk, hogy a mester ezután az északi Vej királyság felé vette útját, majd a Honan tartományban lévő Shaolin kolostorban telepedett le.
Először a kolostoron kívül, egy barlangban élt, ahol a történet szerint kilenc évig “nézte a falat” és meditált. Sokan látogatták meg a híres mestert, de ő senkivel sem állt szóba, várta az “igazi” tanítványt, aki majdan utódja, a második pátriárka lehet. Ez a tanítvány Hui Ko lett, aki - mert vele sem beszélt Bodhidharma - elszántságát bizonyítva, végső kétségbeesésében levágta a bal karját. Annyit legalább elért, hogy a pátriárka szóba állt vele:
Bodhidharma: “Mit akarsz?”
Hui Ko: “Nincs a lelkemnek nyugalma. Kérlek, csillapítsd le azt!”
Bodhidharma: “Hozd elém a lelked, és én lecsillapítom!”
Hui Ko: “Keresem én, de sehol sem találom.”
Bodhidharma: “Akkor jól van, hiszen már meg is nyugodott a lelked.”
És ebben a pillanatban Hui Ko “villanásszerűen" megvilágosodott. Meglátta az igazság valódi mélységeit és átérezte a válasz értelmét. Ez az érzés a “szatori”, amit - bár többnyire nem tudatosan - a szorgalmas BUDO tanulók is megtapasztalhatnak, amikor egy gyakorlat hirtelen összeáll, a helyére kerül. Természetesen nem (csak) fizikai képességről, nem is a gondolkodás eredményéről van szó, hanem… Ez persze eléggé “kínaiul van”, de aki már tapasztalt hasonlót, az rögtön megérti, hogy mire gondolok.
A Shaolin kolostorok rendszere a VIII. századig egységes volt, de ez a hatodik pátriárka alatt két ágra szakadt. Ezután még sok híres mestert, lelki vezetőt adott a kolostor a kínai buddhistáknak, de a szakadás után már soha többé nem sikerült egyesíteni az északi és a déli ágat. Érdekességképpen felsorolom az első öt, még egységesen elismert pátriárkát:
1./ Bodhidharma, 2./ Hui Ko, 3./ Szeng Can, 4./ Tao Hszin, 5./ Hung Zsan. Őket Hui Neng követte - aki kijelölt utódja volt Hung Zsan-nak - de délen már ellene szegültek Tao Hszin és követői, így az egység felbomlott. Akit érdekel a "szatori" témája, a fenti mesterek megvilágosodásának történetét részletesen elolvashatja, Miklós Pál: A Zen és a művészet című könyvében.
A kínai harcművészetekben általában kétféle felosztást használnak a megszámlálhatatlanul sok stílus rendszerezésére:
- Az egyik a kemény (jang) rendszerek csoportja, ezeket a Shaolin kolostor és az első pátriárka, Bodhidharma neve fémjelzi. A keményebb stílusokat külsőnek is nevezik, mert az itt oktatott technikák egy része indiai eredetű és általában nagy hangsúlyt fektetnek a külső, a fizikai felkészítésre.
- A lágy (jou), vagy belső stílusokat, az egészség megőrzésére és a Tao-t tanulmányozó emberek belső összhangjának elérésére hozták létre, bár gyakorlásuk során - szinte melléktermékként - igen jó harcértékű rendszerek jöttek létre. Ezek az iskolák a legendás hírű taoista szerzetest, Chang San Feng-et és az általa alapított Wutang stílust tekintik ősüknek.
A kemény stílusok általában - bár nem minden esetben - a buddhista ideológiára épülnek, míg a lágy iskolák többnyire a taoista világnézeten alapulnak. Hogy ne legyen ilyen egyszerű, természetesen több "kevert" rendszer is ismert, ezekre a továbbiakban még kitérünk.
A stílusok egy részét északi és déli ágra is fel szokták bontani. Az északi iskolák általában magas küzdőállást és gyakran felsőtestre, vagy fejre irányuló rúgásokat használnak. A déli rendszerek a stabil, mély állást és a változatos kéztechnikát, továbbá az alacsony rúgásokat részesítik előnyben. Itt emlékeztetlek benneteket arra, hogy a hatodik pátriárka alatt a Shaolin északi és déli ágra vált, ami a Chan buddhizmust és a harcművészeti iskolát is érintette. A könnyebb eligazodás reményében megpróbálom felvázolni a nemzetközileg legismertebb irányzatokat:
Kemény (külső) iskolák: Általában a Shaolin kolostorból származtatják magukat a különféle állatok mozgására épülő stílusok. Bodhidharma a szerzetesek fizikai erőnlétének javítása céljából - hogy jobban bírják a meditációs gyakorlatokat - 18 alapgyakorlatot vezetett be. Ez először 12-re olvadt (bár tanulásuk kötelező lett), majd kb. 1000 évvel később Chueh Yuan pátriárka 72-re emelte a számukat. Ezt követően Li Chieng és Pai Yu Feng mesterek segítségével még tovább bővítette a rendszert 170 gyakorlatra, majd öt állat mozgása alapján, 15 formagyakorlatban (TAO) oktatta. Állítólag ezeken a gyakorlatokon alapulnak a ma ismert Shaolin rendszerű iskolák.
Az eredeti öt állat (tigris, daru, leopárd, sárkány és kígyó) mozgása, később kiegészült a sas, a majom, a medve és más állatok mozdulataival. Magyarországon elsősorban a Robert Lyons által népszerűsített és kitűnően menedzselt változatok terjedtek el széles körben, de hallottam leopárd, majom, daru és tigris stílus oktatásáról is.
Lágy (belső) iskolák: A taoista egészség megőrző (chi kung) gyakorlatok alapján, az időszámításunk utáni 1417-59 közötti időszakban Chang San Feng megalkotta a Wutang iskolát, ami a később ismertté váló lágy rendszerek őse lett. Az alapító életéről igen keveset tudunk.
A hagyomány szerint taoista szerzetesként került a Shaolin templomba, ahol a harcművészeteket akarta tanulmányozni. Kedvetlenül látta, hogy a harcosok többsége nem alkalmazza belső energiáit, csak fizikai erővel és ravasz technikai trükkökkel próbálja legyőzni ellenfeleit.
A legenda úgy szól, hogy egy meditációja során zajra lett figyelmes, így meglátta egy kígyó és egy daru küzdelmét. A daru erős, közvetlen támadásait a kígyó folyamatos kitérésekkel kerülte el, ami jobban megfelelt a taoista elveknek, így az új stílus alapelvévé vált.
Chang San Feng a fokozatos, de állandó gyakorlást követelte meg tanítványaitól, továbbá megtiltotta az alkoholfogyasztást, a dohányzást és a szoros ruhadarabok viselését is. A Shaolin módszerhez hasonlóan ez a technika is átalakult, mozgásanyaga leszármazottaiban él tovább.
A mai legismertebb lágy módszerek: A Shing-i, a Pakua és a Tai Chi Chuan. Mindhárom iskolának több változata is elterjedt, sőt a későbbiekben keveredtek is. Hazánkban elsősorban az északi Yang stílusú Tai Chi Chuan vált ismertté - melynek vezető oktatója Havasi András több könyvet írt ebben a témában - de más szervezete is ismert.
Átmeneti és egyéb iskolák: A kemény/lágy elmélet és technika több iskolában is ötvöződik, de ezek többsége nem jutott el hozzánk, így csak a legelterjedtebb kettőt említem meg:
- A Wing Chun (Leung Ting nagymester szerint Wing Tsun) iskola szintén több változatban terjedt el. Én jelenleg több szövetségről tudok, bár nem lepne meg, ha tovább szaporodtak volna. Hazánkban legnépszerűbb a Wing Tsun szervezet lett, ami kitűnő - bár nagyon agresszív - menedzseléssel, rövid idő alatt elterjedt. Magyarországi vezetőjük Si fu Mádai Norbert, a központjuk pedig Kecskeméten található. Tudomásom szerint ez a rendszert az utóbbi években nagyszámú kilépett mester is oktatja. Jelentős Wing Chun oktatás folyik ezen kívül Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Szolnokon, de legalább négy szervezetben és kisebb mértékben eltérő oktatói metódus alapján.
- A Mantis Chuan (az imádkozó sáska) iskola déli és északi ága szintén elterjedt hazánkban. Az előbbi vezető mestere Bánhegyi László, az utóbbié Tix Richárd volt, aki sajnálatos módon 2000-ben elhunyt. A két vezető mester kapcsolata baráti volt, hiszen Tix Richárd első stílusát ( biang, azaz foltnélküli sáska) Bánhegyi Si-gungtól tanulta, majd rajta keresztül ismerkedett meg a Sevenstar Mantis stílus Hong-Kong-i vezetőjével, Lee Kam Wing nagymesterrel. Az északi ágat jelenleg a Sevenstar Mantis iskola képviseli, melyet Tix Si-gung végrendelete alapján Magyarországon három stílusvezető mester oktat: Si-fu Váradi György, Si-fu Liszka László, Si-fu Kovács László. Az északi irányvonalat követi továbbá a Mei Hua Tang Lang (Szilvavirág Sáska), melynek vezető mesterei: Si-fu Kiss Kálmán és Si-fu Magyari György. Budapesten kívül északi rendszerű iskola létezik még Dunaújvároson, Nyíregyházán, Pápán, Szekszárdon és Vácott is. A déli irányvonalat a Chow Gar stílus (Bánhegyi Si Gung stílusa) képviseli, de a helyzet bonyolult, nem tudni, ki az authentikus vezető.
|